Csíkoska ❤︎

Hosszú úton vagyunk túl. 16 évnyi közös emléken, a tinikorom legborzalmasabb szakaszán. Az első szakításomon. Azon, amikor a testvérét elvitte valaki és sosem láttuk többé. Túl vagyunk azon, hogy 11 éve elköltöztem. De ezeket a hónapokat együtt töltöttük, és valahogy ez most még közvetlenebb volt, mint eddig bármikor. 

A hideg évszakban minden nap az ölembe ült, ahányszor leültem. Leült és nézte az arcomat. Dorombolt. Olyan tekintettel tette, mintha mindig mélyen gondolkodóba esne és meg akarná velem vitatni, de híján az eszközöknek, inkább csöndben elképzeli, hogy mit reagálnék.

 

 

Karácsonykor rácsodálkozott a fára. Mindig élő fánk van, és minden évben felállítjuk, de tavaly nem volt mert apa velünk töltötte a karácsont Angliában. Kíváncsi vagyok, hogy mire gondolhatott. Vajon arra, hogy rég volt? Vagy nem is emlékezett, hogy minden évben látja? Vajon tetszett neki? 

Biztosan... mert minden reggel bejött és nézte a fát. Mintha csodálná rajta a díszeket. Vagy nem értené, hogy az ember miért hoz be egy fát a szobába. 

Karácsonykor anya küldött egy ajándékot egy fehér csomagolópapírban amin arany hópelyhekvoltak. Ez annyira tetszett neki, hogy minden reggel ráült és azzal zörgött, amíg fel nem ébredtem. Végül a papír még hetekkel azután is ott lomoskodott, hogy a fa már rég eltűnt és a karácsony régesrégen elmúlt. Nem akartam kidobni addig, amíg tetszett neki^^

Hosszú közös utunk aztán a legrosszabb részéhez ért, amikor pár napot házon kívül töltöttem K-val. Apa nem szokott hívogatni, de most egyik este megtette. Csíkoska a macska sürgősségin volt, fuldoklott és nem tudták, hogy mi a baja. Másnap reggel már a vonaton ültem és hazafelétartottam, hogy vissza vigyem a felülvizsgálatra.

Volt röntgenen, vérvizsgálaton, nézegették a torkát és adtak neki anibiotiokumot, azt is mondták hogy talán nem komoly. Először azt hitték, hogy lenyelt valamit. Azt is mondták, hogy gége bénulás. Végül hormon vizsgálatot végeztek és még mindig nem is sejtették hogy mi lehet a baj. 

Annyit tudtunk, hogy gyulladás lehet a szervezetében. Már mindkét lábán le volt borotválva a szőr vérvételhez. Még mindig szörcsögve tudott csak lélegezni. De már mindenféle gyógyszert kapott és vizsgálaton esett túl... és még sokmindenféle drágábbnál is drágább módszereket ajánlottak. Nem kezelésre, hanem azért, hogy egyáltalán kitalálják mi lehet a baja. 

Az antibiotikum után aztán jobban lett. Másnap már tudott enni és evett is. Méghozzá boldogan. 2 napig jól is volt, de utána megint romlott az állapota. Fecskendővel etettem.

 

Egy vasárnapi éjszakán ügyeletre vittük, ahol oxigén kamrába zárták. Egy órára, félre? Nem tudom. Kora hajnali órákban 1 vagy 2 körül ott ültünk ebben a rideg szobában és láttuk, ahogy jobban lesz. Könnyebben veszi a levegőt. Újra kíváncsi lett. Nézelődött. 

A következő sorok azok, amiket az egyik barátnőmnek írtam le a következő napokban - úgyhogy előre is elnézést a stílusért:

"Tegnap hajnalban elvittük az ügyeletre elaltattatni. A vizsgálat azt mutatta, hogy a minden oldalról való röntgenezés, ultrahang és teljes labor ellenére eddig nem vették észre hogy egy "szövetszaporulat" nyomja a légcsövét annyira, hogy 15% volt szabadon. Szóval nem egy kicsike. Amúgy ez egy kurvahosszú sztori lett és most le fogom írni hogy mi történt aznap.

Szóval elmentünk az endoszkópiára. Apa korábban akart odaérni nehogy elkéssünk. 20 perc kocsival. 20 percet kellett amiatt várnunk hogy túl korán értünk oda és 3ra volt idöpont. De 15:10kor még arra vártunk hogy behívjanak. Akkor már kb 50 perce volt a kosárban pedig azonnal bepánikolt mikor beleraktuk és mikor ideges lett, azonnal fuldokolni kezdett.

Ideges lettem, kivettem a kosárból és elengedtem ott a váróban. Akkor végre az a fasz recepciós szólt nekik hogy hívjanak már be mert megfullad a macska. Amúgy reggel nagyon jó volt a légzése. Egész addig ameddig be nem raktuk a dobozba. Nem is lehetett hallani hogy lélegzik. Aludt, még ivott is. Enni nem ehetett, de szerintem nem is akart volna. Mikor bementünk - végre - akkor közölték, hogy nem csinálják meg a vizsgálatot mert nagyon szar állapotban van és ilyen öregen ilyen szar állapotban kockázatos altatni. (Amúgy fuldoklik a macska és ha nem altatják, akkor is meghal szóval szerintem ezen a ponton igazán mindegy volt minden) De elküldött hogy majd megvizsgálják máshogy és próbálják kitalálni hogy mi a baja. Akkor mentünk a könyvesboltba. Már kb az összes élnyomtatott könyvet megnéztem mire apát azzal hívták fel hogy mégis megcsinálták a vizsgálatot és sikerült felébreszteni is. Azon látszott hogy benyomja a légcsövét valami és le van csökkenve a lyuk, a közelében pedig valami váladék azzal fenyegeti hogy eltömi a lyukat. Azt is mondta hogy vettek mintát, de 70%os eredményt fog hozni. Azaz akármit mutat is, csak 70% az esélye hogy az eredmény helyes. De ha jóindulatú, akkor sem ajánlja a műtétet mert valami kisállat specialista tudja csak megcsinálni egy kísérleti technológiával, amire nem szoktak jól reagálni úgyhogy pár héttel később lehet hogy eltályogosodna és meghalna vagy akármi. Csak ugye sokat szenvedve. Aztán közölte hogy a reménytelen helyzet ellenére egy csövet rakott az orrába anélkül, hogy megkérdezte volna. Hogy a váladék ne tudja eltömni a még szabad részét a légcsőnek és hogy ha tovább akarunk menni ezzel akkor CT. (Hát én már nem akartam tovább menni hogy kísérleti módokon szétvagdalják a torkát.) A csővel az eredmény megérkeztéig akar várni, ami 3 munkanap de pénteken május 1. Szóval szerdától kb keddig úgy lett volna itthon azzal a csővel, ami hosszan ki volt vezetve, hozzávarrva a gyönyörű kis arcához és feszítve azt, látszott ahogy húzza, kivezetve a gallérig, amihez hozzá ragasztották ilyen csüngös szövet ragasztókkal, amikre olyan üzenetek voltak írva hogy a "légcsőbe megy" "ne itt etesse" "ne zárja el" Ezek persze lógtak mindenfelé és akkor is bele akadtak a körmébe ha éppen nem akarta letépni. A gallért egy gézzel kötötték fel, úgy hogy mire beültem vele a kocsiba, letépte. Itthon jól megkínoztuk, hogy vissza tudjuk rá tenni ketten. (Mondtuk neki hogy haza akarjuk hozni, nem akarjuk ottalvós kórházban hagyni, mikor tudjuk hogy ezek az utolsó napjai)

És akkor megkezdődött a legrosszabb rész. Letettük és még kábán elkezdett mászkálni. A gallér mindenbe bele akadt. A szőre kórházi fertőtlenítőtől bűzlött és annyira kétségbe volt esve hogy egy órán át csak rohangáltam utána hogy megakadályozamm hogy dolgoknak neki verje a gallért és felmásszon a lépcsőn, lesessen, beszoruljon és tépje a csövet. Mert ha a cső kicsit elmozdul, belső vérzést okozhat neki és ott fullad meg. Ezek voltak a kilátásaink egy olyan macskával aki egyébként is halálra volt ítélve és nem fogom fel hogy minek akarta csővel 3 munkanapig (ami valójában 1 hét) életben tartani.

Folyamatosan fogtam. Folyamatosan nézni kellett. A tvt sem kapcsoltuk me. A telefonomra sem tudtam ránézni.

Aztán mikor lenyugodott, leült és elbóbiskolt ülve. Arra riadt fel többször is hogy a gallér a földnek csapódott.

Lefeküdni nem tudott mert a gallér nyomta a nyakát ahol amúgyis kevés levegő ment be.

Aztán addig panaszkodtam apának, hogy felajánlotta hogy elaltattatjuk. Elvittük az állatkórház ügyeletére ahol egy életmentő műtét elé vették.

Ja azt kihagytam hogy hörgött, szörcsögött és valami nedvesség megjelent a csóben az orránál.

Szóval attól fulladozott.

Odafelé letépte a gallért és a feje felett tartottam. Nem tettük akkor kosárba. Csak az ölemben ült és nagyon kíváncsian nézelődött, hirtelen nagyon jól nézett ki mintha semmi baja nem lenne. Mikor az altató orvos kivette a csövet, megörült és hozzám bújt. Aztán elaltatták.

Ja és a cső nélkül nem hörgött.

Szóval azt a pár napot kibírta volna szenvedés nélkül is itthon.

Ha nem teszik bele a csövet."

 

 

 

Így ért véget ez a 16 éves barátság egy macskával, akinek olyan tekintete volt, mint egy intelligensebb embernek. Az utolsó reggelen még bejött hozzám a szobába, felmászott az ágyra és nézte az arcomat. Majd lefeküdt és ott aludt, ameddig fel nem keltem. Sajnálom, hogy nem volt választásom, mert ezt a csövet inkább kihagytam volna. 

Pár nappal később megérkezett az eredmény, miszerint a daganat nagyon agresszív volt. Nem mondtuk el az orvosnak, hogy már elaltattatuk, mert kíváncsi voltam, hogy mit ajánl még. 

További vizsgálatokat javasolt, és műtétről is beszélt. 

Akkor rájöttem, hogy ez nem a megmentéséről szólt. Kísérleteztek rajta és közben elnyelték azt a rengeteg pénzt. 

Viszlát barátom... remélem egyszer még találkozunk egy olyan világban, ahol el tudod majd mondani, amire gondoltál.