Az elmúlt hónapok konklúziói; avagy a világgal haragban lenni, nem érdemes.

 #1 Az utóbbi hónapok rádöbbentettek, hogy a világgal haragban lenni, abszolút nem érdemes. 

 Eddig perverz örömmel, és átéléssel meséltem mindenkinek, hogy a szerencse fia vagyok, és egymagam harcolok a világ ellen, hogy nekem ez milyen jól megy. Meg a fenét! A világ ellen harcolni annyit jelent, hogy pillanatnyi jóérzéssel tekintesz előre, amikor valami a jól sikerül, szerencsésnek érzed magad, mert másoknak az nem sikerült olyan jól, és ha véletlenül valami kevésbé sikerül úgy, akkor ráfogod, hogy a következő nagyobb jó érdekében baszódott el az egész. (nem csalás, nem ámítás.. nyíltan kiírtam a blogomban, hogy elbaszódott!! :o) 

 Nos, az utóbbi hónapok konklúziója alapján mondhatom; EZ NINCS ÍGY. A helyzet jelen állása szerint minden kis apró jó azért történik velünk, hogy nehezebben vegyük észre a rosszabbakat, vagy ne értékeljük őket feltétlenül rossznak, és ahogy úgy adódik, jól becsapódik egy orbitális rossz, amit aztán nem tudunk hova tenni. 

 Nem azt állítom, hogy minden ellenem van, csupán azt, hogy nagyon úgy néz ki, és fogalmam sincs, minek kell történnie ahhoz, hogy ezt ne érezzem így. Valószínűleg, ha visszatér a jóöreg csicsergő én, akinek nem ment el a kedve az élettől, majd ő megírja itt egy gyönyörű, hosszú bejegyzésben. 

 #2 Nincs életcélom. Néhány hosszú-hosszú hónappal korábban, pontosabban több, mint fél éve még az volt a hatalmas tervem, hogy Angliába költözöm, előbb Londonba, majd valamiféle vidéki részre, ahol olyasvalamivel csinálok nagy bizniszt, ami rám vall, egyedülálló és mindenki tudni fogja a környéken, hogy én találtam ki. Vagy minimum sztár-író leszek... és onnan a messzi távolból publikálom kicsiny hazánkba a jobbnál jobb horror regényeket. Akartam jelmezkészítő lenni, színésznő, fényképész vagy esetlegesen újságíró. Világutazó, vagy szerelmes - amit azért éreztem lehetetlennek, mert azt gondoltam, hogy nem tudnék ilyen mély érzéseket táplálni senki ember fia iránt, és meggyőződésem volt, hogy olyan jó pasit, mint Csíkoska, a macskám... hótziher, hogy nem találok emberben -.

 Imádtam a blogolás minden formáját, videó blogolásba akartam kezdeni. Társadalomkritikai, és átlag személyes bejegyzéseket akartam közzétenni itt. Életsílussal kapcsolatosakat a Marionette Life. blogon, és Annie Sawyer néven vezettem novellás blogot.

 Mindezek után rájöttem, hogy a cyber világ talán mégsem tartogat számomra olyan sokat, mint eddig gondoltam. Azóta napi max. egy órát ülök gép előtt, bár az utóbbi két hét tapasztalatai alapján nullát. Mióta rájöttem, hogy az élet jó úgy is, hogy nem feltétlenül hajhászod a sikert, és arra is rájöttem, hogy szeretni is képes vagyok, szinte majdnem letettem a lantot... Persze nem akartam véglegesen. Csak mellette normális életet élni, ami nem arról szól, hogy 0-24-ben pötyögöm a novellákat és az észosztó bejegyzéseket olyan emberek számára, akik nélkülem is pont megtalálták már önmagukat, és valószínűleg úgysem olvassák el. 

 Az új életcélommá vált, hogy boldog legyek, és az iskola után legyen egy átlag munkám, aztán majd még blogolgatok is, elvetettem a külföld ötletét, de továbbra is ki akartam adni - legalább - egy könyvet. Aztán tovább akartam tanulni régésznek, vagy művészettörténésznek. Emellett szeretni akartam, és irigylésre méltó közös életet kialakítani azzal, aki megtanított szeretni.

 De most egy olyan életcélt veszítettem el, ami megrengette az összes többit. Nem tudom, minek írom ezt a bejegyzést, mert nincs hozzá kedvem, továbbá tanulnom kéne, különben megbukok..(művészettörténetből) De nem. Valahol közölni akartam, hogy elveszett az akaraterőm. A cél, ami eddig a szemem előtt lebegett, erőteljesen foszlani látszik.

 #3 A párkapcsolat nem úgy működik, hogy két ember szereti egymást és boldogok, hanem úgy, hogy van két ember. Hagyományos esetben eltérő neműek, de nem csak. !! Aztán átlag esetben a férfi úgy beleszeret(=meg akarja dugni) a nőbe, hogy bármit megtenne érte, rácsipaszkodik, mint egy pióca, éjt nappalá téve írogat, hívogat skypeolni akar, sziveket küld, majd ahogy eléri, hogy a nő semleges érzelmei szeretetté, majd szerelemmé alakuljanak, az övé szép lassan szeretetbe, majd érdektelenségbe csap át, és mikor már a nő is küldi a szíveket, az egyszerű válasz csak annyi; Ki akarsz sajátítani. !! Nem, nem minden nő akar kisajátítani. Egyszerűen csak arra számít, hogy nem szerettél ki belőle, és viszonozni szeretné az első időszakban átélt minden pozitív emlékeket. Szeretné erősíteni a kapcsolatot a távolság ellenére is. Távkapcsolat esetében vicces még ez a mondat, amikor havonta egyszer sikerül beiktatni egy hétvégét, és a kapcsolat hím tagja közli a nőstényével, hogy teljesen ki akarsz sajátítani, miután az megjegyezte, hogy három napja csak annyi történt közöttük, hogy "bocs, hogy egész nap nem írtam, de meló volt, viszont én most megyek, ledőlök egy kicsit, holnap megint korán kelek". Amit az még sóhajtva egy abszolút nem őszinte mosolygós smájlival, és egy jóéjttel reagál le. Ám, amikor ugyanez a szabadnapján történik; Reggel felkel, és a haverok előtt nincs annyi ideje, hogy jóreggelt, ma megyek a haverokkal ide meg oda, este írok.. Nyilván azért jegyzi meg a nő, hogy nem beszélsz vele, mert ki akar sajátítani, és nem azért, mert szarul esik neki, hogy miután beleetted magad élete minden percébe, mint a szurok a bőrbe, egy jóreggeltre, vagy egy hogy vagyra se telik. De teljesen biztos, hogy nem az esik neki rosszul, hogy a neki ígért hétvége során a haverokkal mész szórakozni anélkül, hogy szólnál, inkább most nem hívod meg, mikor nem is olyan régen még olyan büszkén hurcoltad volna őt is.

 Persze szerencsétlen ostoba liba ezért sem akar nagy veszekedést rendezni, mert a korábbi hónapok alatt annyira cuki voltál, hogy ez még elmegy. Majd váratlanul felhívod, és közlöd, hogy akkor ennyi volt és viszont látásra. (na jó nem egészen. Reakcióként egy szakítós üzenetre) Persze nyilván az utolsó pillanatig álltatod, hogy mennyire szereted, ölelgeted... nem sok jelét adod, hogy már nem akarod, hogy hozzád költözzön. Ami mellesleg totál a te ötleted volt, mert ő sosem talált volna ki ilyet. Aztán nem érted, hogy miért olyan pszicho, hogy folyton azt kérdezgeti, hogy mi volt vele a baj... Ez nem azért van, mert őrült, simán csak letörted a maradék önbizalmát is, miután kiérdemelted a nehezen kiérdemelhető teljes körű bizalmát, aztán jól összemorzsoltad.

Tehát a hím egyed elhatározza, hogy a nőstény mindenképpen rá akar telepedni az életére, minden percben rajta akar csüngeni, és soha nem lesz egy szusszanásnyi szabadideje, mert annyira nagy számnak érzi magát, hogy azt hiszi, hogy a nő akkor is úgy fog bújni hozzá, mintha havonta csak egyszer látná, hogyha már egy hónapja minden nap látja az unalmas képét. Nahát, ezt meg hogy a fenébe gondoljátok? Komolyan? 

 Persze a kapcsolat elején büszkén mutogatod mindenkinek, mert ez hű, ez nem olyan, mint a többi, és szereted... Sok-sok közös programot csinálsz, bemutatod mindenkinek, fellelkesíted, hogy jobbnál jobb dolgokba vonod majd be, és habár az elején ő ennek nem kifejezetten örül, végül belátja, hogy ezek nagyon jó dolgok. !! Azután gondolod csak át, és rájössz, hogy így csak mégtöbb plusz időt kell töltened az unalmas fejével, és habár folyton dolgozol, és a későbbiekben ő is fog, így nem nagyon találkoznátok a közös háztartásban sem, de az agyadban bekattan, hogy az együttélés alatt milyen tré lesz ez is, hogy mindenhova együtt mentek, szóval fokozatosan igyekszel hozzászoktatni a csajt, hogy nem viszed magaddal a haverok közé, sem a kedvenc programjaidra. !! Ne lepődj meg, ha ez szarul esik majd neki. Nem azért, mert mindig veled akar lenni, simán csak ő is megszerette már az adott programokat, és rosszul esik neki, hogy megvonod tőle.

 Egyet azért megjegyeznék, ha véletlenül ide tévedne egy "férfi". Ha találsz egy nőt, aki támogatja az álmod/munkád, és az összes hobbid. Emelett a távolból is úgy szeret, mintha mindennap rózsát vinnél neki; tartsd meg, ne érezd, hogy ki akar sajátítani. Egy olyan nő, aki nem hozza fel, hogy veled akar élni, de megy, ha hívod. Bárhová, érted. Egy olyan nő, aki támogat akkor is, ha az álmod egy orbitális baromság. Egy olyan nő, aki minden hibád ellenére úgy néz rád, mintha egy mindenek felett álló istenség lennél. A nő, aki egy hónap kihagyás után is olyan forrón ölel, mintha el se váltatok volna... 

 Az nem kisajátítani akar, hanem szeretni, TE OSTOBA. 

 Éééés a férfi mindig a legalkalmatlanabb időpontokban tud szakítani. Ünnepek, vizsgaidőszak, rokon halála/betegsége. 

 Szóval, ha nőként, lányként olvasod a blogom: Soha ne mutasd ha szeretsz valakit, vagy ha lehet, inkább ne is szeresd. A szeretet gyengévé és kiszolgáltatottá tesz, és ezt azonnal ki is fogják használni. Ne engedj magadból, soha ne változz senki kedvéért. Szeressen mindenki olyannak, amilyen vagy. Hagyd, hogy ő írogasson. Ha nem ír, nem kell sóvárogni, majd ír valaki akit érdekelsz. Ne higyj el minden szót, csak mosolyogj és bólogass. Ne tervezz senkivel, ha közös lesz a jövő, akkor azt tervezze meg ő, ez a férfi dolga. Így nem vársz túl sokat, nem érhet csalódás, ő pedig nem érzi azt, hogy ki akarod sajátítani.

Ezt mindenkinek: Mindent helyre lehet hozni, ha akarod.

 #4 A kiürült életedet olyan dolgokkal próbálod megtölteni, amiket soha az életben nem csináltál volna egyébként. Ezt képzeld el magadnak... akartam róla bejegyzést, de végülis nem tartottam jó ötletnek:DD Plusz folyton csinálni akarsz valamit, ami elvonja a figyelmed saját magadról. Eljárkálsz, sétálgatsz. Családdal, barátokkal, vagy ha minden kötél szakad, hát egyedül is.

 #5 A mai bejegyzés utolsó témája a vizsgák, amik most nagyon sok mindenkinek aktuálisak.. Ezek nem sikerülnek tanulás nélkül. Pedig én szentül meg voltam győződve arról, hogy mindenből kiérdemlek egy gyenge kettest, hiszen így végeztem ki a szakmámat és az általános iskolát is. Na, az érettségi nem megy, ha nem jársz be az órákra, aztán meg pofátlanul beesel a vizsgákra egy kisebb idegösszeroppanással, kialvatlanul, telekávézva, egy levett nadrágban, gyűrött ingben, kócos hajjal. 

De amúgy az élet csodaszép meg minden... csak a jövőt nem érdemes tervezgetni, ragaszkodni, szeretni, mert úgysem úgy alakul, ahogy az ember akarja.